Bemutatkozom

    A nevem Melicher Cili.

Világéletemben két dolgot szerettem volna csinálni: énekelni és gyerekek között lenni. Most ezt teszem.

Így aztán elégedett embernek mondhatom magam, hiszen nap mint nap kicsi gyerekek között vagyok, és énekelhetek nekik.

1993-ban szereztem óvodapedagógusi diplomát az akkori Budapesti Tanítóképző Főiskolán. Már pályám kezdetétől az ének-zenei nevelés felé orientálódtam. Munkahelyemen zeneovis foglalkozásokat tartottam, a saját csoportom kiemelt zenei nevelést kapott. Bemutatókat tartottam, többek között japán zenepedagógusoknak, főiskolai hallgatóknak is.

1996-ban a Fővárosi Pedagógiai Intézet továbbképzésén megszereztem az ének-zenei mentor képesítést is. Gyermekeim születése után az otthon töltött éveket is folyamatos énekléssel töltöttem, amikor óvodába kerültek, eleinte zeneovis, később zenebölcsis foglalkozásokat tartottam.

2004 óta foglalkozom kifejezetten a 6 hónapos - 3 éves korosztály zenei nevelésével, amelyben persze az anyukák/apukák/nagyszülők zenei terelgetése is fontos hangsúlyt kap.

A dal-és mondókaanyagot folyamatos gyűjtőmunka során állítottam össze, ennek eredményeképpen született meg 2008. tavaszán a mondókagyűjteményem, ami a rengeteg új játék mellett fejlesztési ötletekkel és tanácsokkal is szolgál a szülőknek. Fogantatástól-iskolakezdésig című tanulmányomban a zenei fejlesztés személyiségfejlesztő hatásait, az otthoni közös játék egyéb területekre is kiható hatását foglaltam össze. Ugyanezen év nyarán - miután a zenebölcsis szülők hallgatható anyagot is kértek - nagyobbik fiammal közösen elkészítettük a Cirmi meséi című mesés-dalos-mondókás cd-t is. 2010 januárjában jelent meg ÁLOMKÓC című altatódaloc Cd-nk, amit négy kollégámmal közösen készítettünk az álmos kis manócskák (és az elcsigázott édesanyák) nagy örömére
 
A már korábban megtanult és alkalmazott módszertani ismereteimet a saját elképzeléseimnek, tapasztalataimnak megfelelően ültettem át a 3 éves kor alatti korosztályra. 2009 tavaszától pedig elindítottam a Pocaklakó-daloló elnevezésű előadássorozatot is, amely várandós kismamáknak és kispapáknak szól, a korai zenei nevelés fortélyaiba vezetve be őket.